Figyelem! Már lehet saját klánt alapítani, illetve belépni a már meglévő klánok egyikébe! A klánokba a jobb oldalt levő klánlistában jelentkezhetsz. A játék június 11-től kezdődik, tehát ne késlekedj!

2011. június 25., szombat

...És haladunk!

Nem írtam mostanában, pedig lett volna miről, most is csupán azért írok, hogy lássátok: élünk. Azért vannak persze olyan lurkók, akik elkószáltak és lustálkodnak, őket most hívnám vissza a játékba. Elsősorban Genetri főnemeseire célzok, akik az elmúlt időben ritkán járnak fel, így értelemszerűen nem is ízlelhették meg a játék igazi ízét, ami már kezd kialakulóban lenni például Vardarosban.
Szóval jöjjön minden játékos, aktivizálódjon, leginkább este 6-7 után szokott aktív játék kezdődni. Aki pedig még nem játékos, de szeretne részt venni, ő is jöjjön fel és megbeszéljük a jelentkezését a játékba. Engem Meselo (Mesélő) néven lehet megtalálni a chaten.

És még egy megjegyzés: Ha feljössz a chatre és nem látsz éppen ott senkit, akkor ne lépj ki egyből, hanem maradj bent legalább fél órát, addig közben foglalkozz mással, és mire visszanézel nagy valószínűséggel már lesz társaságod.

2011. június 14., kedd

Elindultunk...

A tegnapi nap már elindult a játék, és miután megérkeztek a játékosok elég jól beindult a menet. Persze még csak épphogy elkezdődött, ezért idővel sokkal kiegyensúlyozottabb játék várható, amelyek a királyságok politikája, gazdasága mellett a karakterek személyiségével is foglalkozik.
Aki még szeretne csatlakozni, nyugodtan megteheti, ha ír az e-mail címemre, vagy felveszi a kapcsolatot az egyik klánnal a jobb oldali klánlistán keresztül.

2011. június 13., hétfő

Kezdődjék a játék!

Szombaton és vasárnap letudtuk a kötelező köröket a Vének tanácsa döntésével, valamint vasárnap a királyok megkoronázásával. Most itt az idő, hogy igazán elkezdődjön a játék, vagyis a királyok létrehozzák a saját Királyi tanácsukat, és megkezdjék a pozíciók betöltését, megyék és az egész királyság rendezését, nem beszélve a külföldi kapcsolatok ápolásáról. A királyi tanács értelemszerűen a Tanácsteremben gyülekezik mindig, akkor ha a király , vagy a Királysegéd (opcionális) összehívja. Ezt előre meg kellene beszélniük a királynak és a tanácstagoknak, hogy minél többen jelen tudjanak lenni az adott időpontban.
Ma egy kis eligazítást tartok 17:00 órakor a királyi ügyek intézéséről, hogy később önállóan is menjen majd mindenkinek.

2011. június 12., vasárnap

Klánok: Most

Összegyűjtöttem a klánok tagjairól egy listát

  • Modura királyság
    • Cromwell Klán
      • Victor Cromwell (Modura Királya)
      • Andrew Cromwell
  • Genetri királyság
    • Auditore Klán
      • Marzio Auditore (Genetri Királya)
      • BelleMorte Auditore
      • Francesca Auditore
    • Drakensang Klán
      • Exmertim Drakensang
      • Richard Drakensang
      • Elanor Drakensang
      • Kiyori Drakensang [névváltoztatást igényel]
  • Vardaros királyság
    • Ramsan Klán
      • Osric Ramsan (Vardaros Királya)
      • Sebastian Ramsan
      • Eric Ramsan
      • Kelda Ramsan
    • Godric Klán
      • Javier Godric
      • Ralf Godric
      • Odin Godric
      • Adelaide Godric
      • Elisa Godric
Továbbá némi tudnivaló a különböző rangokról:
  1. A király
  2. A királyi család többi tagja (királynő + gyerekeik)
  3. Királysegéd
  4. Királyi tanácsnok (király által kijelölt tanácsosok akik fontos döntéseket hoznak a királlyal együtt)
  5. Főpap (Gardos/Pleisos)
  6. Főnemesek (Uralkodói klánok tagjai)
  7. Nemesek
  8. Lovagok (Nemessé fokozott katonák)
A legtöbb játékos jelenleg a Főnemes rangot viseli, kivéve akik királyok lettek. Tudniillik, hogy a királyt, királynőt mindig Felségnek kell szólítani, a Királysegédet Nagy méltóságnak vagy nagyméltóságos úrnak, a tanácsnokokat Méltóságosnak, a főpapot Isten szolgájának, a főnemeseket Nagyúrnak, a nemeseket úrnak, végül a lovagokat tiszteletreméltónak.
Ha két egyenrangú fél beszélget, akkor az egyel alattuk levő rang megszólítását és illendőségeit használják egymás között.
Ezeket a protokollokat kötelező betartani, különben egyrészt botrány lehet belőle, másrészt akár le is csukhatják a protokollt megszegőt. 

2011. június 11., szombat

Új Királyok és információ

Megszületett a Vének Tanácsának döntése, aminek értelmében a következő királyságoknak lesz játékos uralkodója:

  • Modura - Cromwell Klán
  • Genetri - Auditore Klán
  • Vardaros - Ramsan Klán
A többi három királyságot Nem Játékos Karakterek fogják irányítani egyelőre, méghozzá a következő klánokból:
  • Praitfulla - Kelemoira
  • Cistork - Ulrich
  • Iheon - Mendoza
FONTOS INFORMÁCIÓ!
Holnap (vasárnap, június 12) 18:00-tól játszunk, amiben lesz mind a hat királyságban koronázás, és az ekörül akadó ügyek, stb. Ez még egy rendkívüli játéknap lesz, azonban hétfőtől már rendesen be lesznek a játékosok iktatva a királyi pozíciókba, és mehet az igazi játék. :) 

Közérdekű

Menetrend szerint ma 19:00-kor kezdődik a játék, de mivel délelőtt és délután ballagóban leszek, ezért csak késő délután lesz kitéve sok dolog ide a blogra, többek között az oldal címe, ahol a játék lesz. Ezt a cikket fogom frissíteni még infókkal, szóval olvassátok:)


  • FRISSÍTÉS: Felkerült a honlap, ami a http://linuxcp.info/szerepjatek/ címen érhető el, de ide a blog oldalsávjába is ki lesz téve a link. Ezen az oldalon amellett hogy elérhető lesz minden chat szoba a játékosoknak, található lesz még számos információ, térképek, valamint később majd lesz egy külön belépőfelület is, ahol a különböző klánok a rájuk tartozó dolgokat láthatják. A játék ma 19:00-kor kezdődik a Kastély Nagytermében.
  • Frissítés 2: Felkerültek a fentebb linkelt oldalra a térképek is: megyék térképe (névvel), és később a tájegységek neveit feliratozó térképek is kikerülnek.
  • GYERTEK A NAGYTEREMBE!

2011. június 7., kedd

Keltuzar történelme: A Másodkor vége

Frissítve! Frissítve megint!:)
Időszámításunk előtt 1449-ben, a Genetri Birodalom bukásával viszonylagos béke állt be, és közel háromszáz évig komolyabb ellenségeskedés nélkül folyt az élet. Azonban i.e. 1101-ben északról, Vardarost váratlan támadás érte a Ködös-tenger felől. A tengerpart menti városokat, falvakat felgyújtottak, kifosztották a hajókkal gyorsan, rajtaütésszerűen érkező támadók. A támadás után a többi királyság felé fordult Vardaros, akik állításuk szerint nem támadtak. Vardaros királya azonban valami szankciót mindenképpen akart hozni, ezért korlátozta a királyságába bejövő külföldi portékákat. Egy évvel később i.e. 1102-ben újabb támadás érkezett északról, de ezúttal Iheont és Praitfullát is végigfosztották. A tanácstalan királyok ezért úgy döntöttek, hogy összefogva indítanak egy expedíciót a tenger túlsó partjaira, és ha van arra bármilyen ellenség, akkor megsemmisítik azt.

2011. június 4., szombat

Keltuzar Lexikon

Úgy gondoltam nem ártana egy hely, ahol minden információ fent van egymás mellett a játék világáról, ezért hoztam létre a Keltuzar Lexikont, amelyet a http://www.keltuzarlexikon.x4host.eu címen érhettek el.
Az oldal úgy működik, mint a Wikipédia, vagyis ti is hozzá tudtok adni új oldalakat, vagy a meglevőeket szerkeszteni, kiegészíteni. Remélem részt is vállaltok ebben, legalább a saját klánotokról, karakteretekről szóló oldalt elkészíthetnétek, de bármilyen már a blogon közölt információt kitehettek ide. Még a mai nap elkezdem én is az első fontosabb lapokat feltölteni, és a következő hetekben is folyamatosan töltögetek fel rá, ahogy később a játék folyamán is.
Akinek kérdése van a lexikonról, hogy hogyan kell ott szerkeszteni, az továbbra is nyugodtan kérdezhet a hozzászólások között.
Mellesleg, már csak egy hét van a játék kezdetéig. :)

Konkrétumok


  • A játék 2011. június 11-én, szombaton, 19:00-kor kezdődik!
  • A játék "premierjén" az összes játékos karaktere egy helyen lesz, ahol egy nemzetközi tanácskozás fog folyni, hogy kik legyenek a királyok.
  • Az első játékalkalomkor csak néhány helyszínhez lesz kitéve a chat elérhetőség a honlapon.
  • A játék honlapjának elérhetőségét bő egy-két nappal a játék kezdete előtt hirdetjük ki itt, a blogon.
  • Játékosnak jelentkezni lehet a játék kezdete után is (kivéve ha egy új klánt alapítanál, mert azzal várnod kell legalább 2 hetet a játék kezdete után), viszont jóval körülményesebb lesz a jelentkezés, mint most.
  • Ha valaki nem tud jelen lenni a premierkor, nem katasztrófa, de azért kérem jelezze előtte, főleg akkor, ha az illető pályázik a királyi trónra.
  • Ha kérdés van, még mindig lehet kérdezni hozzászólások között, a jobb oldali üzenőfalon, vagy e-mailben, ami fent látható.